Megpróbálta megütni a lányt az egész egyetem szeme láttára… De amikor megfordult és futni kezdett, világossá vált, hogy nem előle menekül 😨💔
Aznap reggel Maya egyetlen céllal érkezett az egyetemre: részt venni az óráin, és a lehető legészrevétlenebbül átvészelni a napot.
Az elmúlt három hét már így is elég különös volt.
Nem akart újra mindenki figyelmének középpontjába kerülni.
Maya nemrég rövidre vágatta a haját, sötét wolf cut frizurát viselt. A folyosó falánál állt, egyik kezében lazán tartotta a telefonját, miközben a következő órájára várt.
Körülötte a szokásos egyetemi zaj hallatszott.
Diákok sétáltak el mellette.
Valaki hangosan nevetett.
Másvalaki telefonon beszélt.
Távolabb szekrényajtók csapódtak.
Minden teljesen normálisnak tűnt.
Egészen addig, amíg Maya meg nem pillantotta Laurent.
Lauren a folyosó másik végéből egyenesen felé tartott.
Gyorsan.
Túl gyorsan.
Maya alig ismerte őt.
Volt néhány közös órájuk, néha látták egymást az egyetemi büfében, de soha nem voltak barátok.
Éppen ezért Lauren arckifejezése azonnal nyugtalansággal töltötte el Mayát.
Lauren nem nézett körbe.
A tekintete kizárólag Mayára szegeződött.
Amikor odaért hozzá, olyan közel állt meg, hogy Maya ösztönösen kihúzta magát.
– Tényleg azt hitted, hogy egyszerűen csak visszajöhetsz ide? – kérdezte Lauren.
Maya néhány másodpercig némán nézett rá.
– Mit akarsz?
Lauren furcsán elmosolyodott.
De a mosolya inkább idegesnek tűnt, mint magabiztosnak.
– Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád.
Maya tényleg nem tudta.
És éppen ez volt az egészben a legfurcsább.
Az elmúlt három hétben nem járt az egyetemre.
Családi problémák miatt ideiglenesen elhagyta a várost, és szinte senkinek sem mondta el a részleteket.
De mióta visszatért, észrevette, hogy az emberek másképp néznek rá.
Néhányan elhallgattak, amikor a közelükbe ért.
Egy lány még meg is állította a folyosón, és megkérdezte:
– Jól vagy?
Amikor Maya visszakérdezett, hogy ezt miért kérdezi, a lány csak ennyit mondott:
– Semmi.
És most Lauren ott állt előtte, mintha már régóta valamilyen konfliktus lenne közöttük.
– Ha mondani akarsz valamit, mondd ki – mondta Maya.
Lauren arca megkeményedett.
– Nem kellett volna visszajönnöd.
Maya most először lett igazán nyugtalan.
– Miért?
Lauren egy pillanatra Maya válla fölé nézett.
Csak egyetlen másodpercre.
Aztán ismét Mayára szegezte a tekintetét.
– Mert vannak emberek, akik nem akarják, hogy kérdéseket tegyél fel.
Maya éppen meg akarta kérdezni, hogy milyen emberekről beszél, amikor Lauren hirtelen felemelte a kezét.
A mozdulat villámgyors volt.
Maya ösztönösen hátrahajolt.
Lauren keze úgy suhant el az arca mellett, hogy hozzá sem ért.
A közelben álló diákok azonnal felkiáltottak.
Valaki megfordult.
Egy másik diák megállt.
Maya ledermedt.
Az első érzése még csak nem is a düh volt.
A folytatás az első kommentben olvasható ‼️👇‼️👇
Hanem a zavarodottság.
Ha Lauren tényleg meg akarta ütni, miért volt olyan furcsa az a mozdulat?
Szinte úgy tűnt, mintha Lauren az utolsó pillanatban szándékosan változtatta volna meg a keze irányát.
Maya egyenesen a szemébe nézett.
És ekkor észrevett valamit.
Lauren nem volt dühös.
Félt.
De nem Mayától.
A tekintete ismét Maya válla mögé siklott.
Maya meg akart fordulni, de Lauren alig észrevehetően megrázta a fejét.
Mintha figyelmeztetné:
Ne fordulj meg.
A következő másodpercben Lauren hirtelen sarkon fordult, és futni kezdett a folyosón.
A körülöttük állók azonnal reagáltak.
Valaki felnevetett.
Egy diák még a telefonját is felemelte, hogy felvegye, mi történik.
Kívülről nézve minden egyszerűnek tűnhetett.
Lauren megpróbálta megütni Mayát.
Elhibázta.
És most elfutott.
Az első pillanatban Maya is ezt gondolta.
Aztán végre elöntötte a düh.
– Hé!
Maya utánafutott.
Lauren gyorsan haladt, utat tört magának a diákok között.
Maya fokozatosan csökkentette köztük a távolságot.
Amikor már csak egy lépés választotta el őket, Maya előrenyúlt, és megragadta Lauren dzsekijének hátulját.
– Állj meg!
Lauren teste megrándult.
Megfordult Maya felé.
Maya már készült rá, hogy magyarázatot követeljen, de Lauren szólalt meg először.
Nagyon halkan.
Olyan halkan, hogy csak Maya hallhatta.
– Ne nézz hátra.
Maya megdermedt.
– Mi?
– Továbbra is tegyél úgy, mintha dühös lennél rám.
– Lauren, mi folyik itt?
Lauren megragadta Maya kezét.
Az ujjai remegtek.
– Az a férfi, aki mögötted állt… három hete kérdezősködik rólad.
Maya szíve hirtelen gyorsabban kezdett verni.
– Ki?
– Nem tudom a nevét. De pontosan tudta, mikor térsz vissza.
Hideg futott végig Maya hátán.
Senkinek sem mondta meg, pontosan melyik napon jön vissza.
Csak előző este értesítette az egyetemet.
– Akkor miért támadtál rám? – suttogta Maya.
Lauren nyelt egyet.
– Hogy utánam gyere.
Maya hitetlenkedve nézett rá.
– Egyszerűen is mondhattad volna, hogy menjek veled.
– Nem tehettem.
Lauren most először nézett egyenesen Maya szemébe.
– Engem is figyelt.
Néhány másodpercig egyikük sem szólt.
Aztán Lauren a zsebébe nyúlt, és elővett egy összehajtott papírdarabot.
– Tegnap találtam ezt a szekrényemben.
Maya átvette a papírt és széthajtotta.
Csak egyetlen mondat állt rajta:
„Amikor visszajön, gondoskodj róla, hogy semmire se emlékezzen.”
Maya lassan felemelte a tekintetét.
– Mire kellene emlékeznem?
Lauren válasz helyett megkérdezte:
– Miért hagytad el valójában az egyetemet három héttel ezelőtt?
Maya már éppen készült elmondani ugyanazt a választ, amit mindenki másnak is mondott.
Családi problémák.
De ekkor hirtelen egy kép villant fel az emlékezetében.
Éjszaka.
Egy majdnem teljesen üres egyetemi parkoló.
Két férfi kiabált egymással.
Az egyik ordított.
Maya a parkoló autók között állt, telefonnal a kezében.
Nem csak családi problémák miatt ment el.
Az elmúlt három hétben egyszerűen megpróbált nem gondolni arra az éjszakára.
Lauren észrevette a változást az arcán.
– Eszedbe jutott valami?
Maya nem válaszolt.
Lassan a folyosó másik vége felé nézett.
A férfi, akiről Lauren beszélt, már nem volt ott.
De valami a földön hevert a fal mellett.
Egy kis fekete telefon.
Maya azonnal felismerte.
Pontosan ugyanazt a telefont látta három héttel korábban a parkolóban.
Azon az éjszakán, amikor egy férfi odalépett hozzá, és nyugodt hangon ezt mondta:
– Nem láttál semmit.
Maya az üres folyosót nézte.
És abban a pillanatban végre mindent megértett.
Lauren nem azért jött, hogy bántsa.
Nem üldözte őt.
Soha nem is akarta igazán megütni.
Csak megpróbálta eljuttatni Mayát onnan, ahol állt.
Mielőtt az a férfi, aki három hete várt a visszatérésére, előbb érhetett volna oda hozzá.
